Tottenham: bejelentették, hogy megszerezték Paulinhót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 11:55
null
Paulinho már Spurs-sállal a kezében
A Tottenham Hotspur hivatalosan is bejelentette, hogy megszerezték Paulinhót a Corinthianstól. A válogatottal a Konföderációs Kupát megnyerő brazil középpályás pénteken átesett az orvosi vizsgálaton, ma pedig már a Tottenham is nyilvánosságra hozta a leigazolását.

„Nagyon örülök, és izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Spurshöz. Nagy lépés a karrieremben, hogy egy akkor klubban folytathatom, mint amilyen a Tottenham" – idézik Paulinho első szavait új csapatában.

Mint arról beszámoltunk, Paulinho már korábban bejelentette, hogy a Tottenhamet választotta, ám néhány dolog még hátravolt szerződésének aláírásáig. Többek között az orvosi vizsgálat, amelyen a pénteken esett át a brazil középpályás, aki André Villas-Boas menedzserrel és Daniel Levy klubelnökkel is tárgyalóasztalhoz ült.

Az átigazolás részleteit nem hozták nyilvánosságra, de sajtóhírek szerint a Tottenham 17.6 millió euróért szerződtette Paulinhót, akinek jó teljesítménye esetén a „sarkantyúsok” további 2.4 milliót fizetnének a braziloknak. A Corinthians azonban „csak” az átigazolási díj felével, mintegy 10 millió euróval gazdagodik, hiszen 2010 májusában azzal a feltétellel vásárolta meg a futballistát nevelőegyesületétől, az Audax Sao Paulótól, hogy továbbértékesítés esetén a kivásárlási ár 50 százaléka az említett klubot illeti meg.

Paulinho 167 meccsen 34 gólt szerzett a Corinthians színeiben, a brazil válogatottban 17 találkozó során ötször talált be, a sikeres Konföderációs Kupán a nyitó meccsen Japán, valamint az elődöntőben Uruguay ellen volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
4 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik