Tottenham: megegyeztek az „új Modriccsal” - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.01. 10:32
null
Amilyen „kicsi”, olyan sokat érhet Alen Halilovic, aki a BL-ben már a „nagy” Zlatan Ibrahimovic ellen is játszhatott (Fotó: archív)
Horvát lapértesülések szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur mindenben megállapodott a Dinamo Zagreb horvát középpályásával, az „új Modricnak" is becézett Alen Haliloviccsal.

 


A 17 esztendős futballistáért a Spurs állítólag 15 millió fontot (17 és fél millió euró, ami nagyjából 5 milliárd forint) fizetne, azonban ezért az összegért Tin Jedvaj játékjogát is szeretné megszerezni a Dinamo Zagrebtól. Mirko Barisic, a zágrábiak elnöke az átigazolásokkal kapcsolatban elmondta: Halilovicék valóban távoznak a klubtól, de az még nem publikus, hogy hová.

„Már mindkét játékos ügyében megszületett az egyezség, azt azonban még nem árulhatom el, hogy mely csapathoz igazolnak. Van azonban, amit már most is elmondhatok: az egyikük csak jövőre csatlakozik az új klubjához, és az átigazolási összegük eléri a 20 millió eurót is" – mondta Barisic a Sportske novostinak.

A londoniak mellett korábban a Manchester City érdeklődéséről is lehetett hallani a horvát futball legnagyobb reménységének tartott Halilovic kapcsán, így egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a fiatal középpályás Angliában folytatja.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
3 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik