Tottenham: Paulinho orvosin, karnyújtásnyira az aláírás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.05. 10:38
Pénteken esik át az orvosi vizsgálaton az angol Tottenham labdarúgócsapatánál Paulinho – tudta meg a BBC. A Corinthians Konföderációs Kupa-győztes brazilja a hírek szerint akár már ma aláírhatja a szerződését a londoni klubbal.

Mint arról beszámoltunk, Paulinho már bejelentette, hogy a Tottenhamet választotta, ám néhány dolog még hátravan szerződésének aláírásáig. Többek között az orvosi vizsgálat, amelyen a BBC szerint pénteken esik át a brazil középpályás, majd André Villas-Boas menedzserrel és Daniel Levy klubelnökkel ül tárgyalóasztalhoz.Mint arról beszámoltunk, Paulinho már bejelentette, hogy a Tottenhamet választotta, ám néhány dolog még hátravan szerződésének aláírásáig. Többek között az orvosi vizsgálat, amelyen a BBC szerint pénteken esik át a brazil középpályás, majd André Villas-Boas menedzserrel és Daniel Levy klubelnökkel ül tárgyalóasztalhoz.

A BBC úgy tudja, a 17 millió fontért érkező Paulinho négy vagy öt évre kötelezi el magát a Spurshöz, amely már pénteken bejelentheti az átigazolást.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik