Liverpool: Suárezt újra felajánlották a Realnak - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.20. 11:35
null
Suárezt újra felajánlották volna a Real Madridnak? (Fotó: Reuters)
A Marca értesülései szerint a Liverpool labdarúgócsapatának vezetői újra felajánlották a Real Madridnak, hogy megvásárolhatják Luis Suárezt, és már a télen hajlandóak lennének megválni az uruguayitól 45 millió euróért.

Bár a nyáron szinte biztosnak tűnt, hogy a vezetőséggel rossz kapcsolatot ápoló Suárez elhagyja csapatát, az utolsó pillanatban mégis meggondolták magukat a liverpooliak, és visszavonták a korábbi ajánlatukat, amely szerint az uruguayi az általa választott klubhoz igazolhat, ha akar.

A nyáron a blancókkal állítólag szóbeli megállapodást kötő Suárez a spanyolok információi szerint továbbra sem zárta a szívébe a Liverpool menedzserét, Brendan Rodgerst, így a 2013–2014-es szezonban a bajnokságban már nyolc találatnál járó támadót 45 millió euróért hajlandóak lennének elengedni a Real Madridhoz.

„Egy játékos mindig arra törekszik, hogy a legmagasabb szinten játszhasson, a Real Madrid pedig a legmagasabb szintet képviseli” – nyilatkozta még a nyáron Suárez.

A Gareth Bale majd' 100 milliós átigazolása miatt a nyáron pénz nélkül maradó királyiak állítólag Ángel Di María eladásából a téli átigazolási időszakra össze is tudnák szedni a kért összeget, és már Carlo Ancelotti is rábólintott az új játékos megszerzésére, hiszen az uruguayi régóta szerepel a kívánságlistáján.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11