PL: Sturridge és Eto'o sem segítheti a hétvégén csapatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.29. 20:39
A Liverpool támadója, Daniel Sturridge, valamint a Chelsea csatára, Samuel Eto'o sem léphet pályára csapata soron következő angol bajnoki labdarúgó-mérkőzésén. A „vörösök” az újonc Hull City otthonába látogatnak, míg a londoni együttes a szezon eddigi meglepetéscsapatát, a Southamptont fogadja.

Aláfordult a bokája a pénteki edzésen, így biztosan kihagyja a Liverpool vasárnapi bajnokiját Daniel Sturridge, aki mellett a „vörösök” másik jó formában lévő támadója, Luis Suárez játéka is kérdéses a Hull City találkozón. Az uruguayi támadó kondicionális problémákkal bajlódik – de a meccskeretbe bekerült –, így elképzelhető, hogy az ebben az idényben eddig 18 PL-gólt termelő csatárpáros mindkét tagját nélkülözni kényszerül a „tigrisek” ellen Brendan Rodgers.

José Mourinho, a Chelsea menedzsere az izomsérüléssel küszködő Samuel Eto'óra és a térdsérüléséből lábadozó David Luizra nem számíthat a Southampton elleni összecsapáson.

„David ma edzett először a csapattal a sérülése után, és nem úgy néz ki, hogy hétvégén vállalni tudja a játékot. Eto'o kidőlt, tudtommal izompanaszai vannak, körülbelül két hétig nem játszhat. Nem szeretnék dobálózni a számokkal, de nem egy hónapra veszítettük el. Tíz, tizenöt, tizenhét napig, tehát körülbelül két hétig nem futballozhat” – nyilatkozta a portugál szakember.

A Premier League 13. fordulójában rendezendő Hull City–Liverpool találkozó vasárnap 15.05 órakor, míg a Chelsea–Southampton mérkőzés 17.10 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
38 perce

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
19 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
21 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24