Fogadási csalás: volt Premier League-csatárt tartóztattak le

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.09. 11:37
Hat személyt, köztük a jelenleg az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Blackburn Rovers csatárát, Dudley Junior Campbellt, művésznevén DJ Campbellt is letartóztatta a rendőrség vasárnap fogadási csalási ügyben.

A 32 esztendős csatárt – aki korábban többek között a Birmingham Cityben, a Leicester Cityben, a Blackpoolban és a QPR-ban is megfordult – azok után vették őrizetbe, hogy Sam Sodje, a Portsmouth korábbi védője egy rejtett kamerával „felszerelt” újságírónak elmondta, néhány játékostársával egyetemben jelentős összegre tettek szert azzal, hogy sárga lapos figyelmeztetésben részesültek egy adott mérkőzésen, vagy kiállíttatták magukat.

A DJ Campbellt foglalkoztató Blackburn Rovers hivatalos közleményben reagált az angol sajtóban felröppent hírekre.

„A médiában olvasható hírek láttán megerősítjük, hogy DJ Campbellt letartóztatták. További tájékoztatást nem adunk, amíg az ügy vizsgálat alatt áll” – szól a Championshipben érdekelt klub kommünikéje.

A kétszeres angol C-válogatott játékos mellett letartóztatott öt személy nevét nem ismertették a hatóságok. A szálakat egyébként a szigetországban is szingapúri üzletemberek mozgatják, sőt Chann Sankaran és Krishna Sanjey Ganeshan december 11-én, szerdán bíróság elé áll Birminghamben.

SAM SODJE ÉS A KORÁBBI WEST HAM UNITED-JÁTÉKOS, CRISTIAN MONTANO VALLOMÁSA

Legfrissebb hírek

Légiósok: távozott Tóth Balázsék edzője

Légiósok
2026.02.02. 14:14

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
2026.01.13. 19:16

Tóth Balázs visszatért, a Blackburn szétlövésben kiesett

Légiósok
2026.01.11. 18:49

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Légiósok: Tóth Balázs a vezetőedző kérésére a kispadon ült a Sheffield Wednesday ellen

Légiósok
2025.12.31. 20:36

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
2025.12.24. 09:39

Championship: Styles bekerült a forduló válogatottjába

Légiósok
2025.12.17. 10:41

Kosznovszky Márk: Több játékra vágyom!

Légiósok
2025.11.20. 13:23
Ezek is érdekelhetik