Manchester City: Hart a legjobb kapus Angliában - Pellegrini

2013.12.27. 21:18
Manuel Pellegrini, a Manchester City labdarúgócsapatának a vezetőedzője néhány hete még „száműzte” a kapuból Joe Hartot, pénteken azonban már azt mondta, hogy a 26 éves játékos Anglia legjobb hálóőre.

A szakember a Liverpool ellen csütörtökön bemutatott bravúrjai után méltatta Hartot, akinek komoly része volt abban, hogy a City 2–1-re legyőzte a nagy riválist, s így a tabella második helyére lépett előre.

Az angol válogatott első számú kapusa november elején, a Chelsea elleni meccsen elkövetett komoly hibája után került ki a manchesteri együttes kapujából, s azóta első bajnoki meccsét múlt szombaton játszotta a Fulham ellen (4–2). Hart az elmúlt két hónapban csak Bajnokok Ligája-, illetve Ligakupa-meccseken lépett pályára.

„Jót tett Hartnak a pihenő, rossz periódusban volt akkoriban” – mondta Pellegrini.

A listavezető Arsenaltól egy pontra álló Manchester City idei utolsó meccsét szombaton játssza a Crystal Palace ellen, a Premier League 19. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 10:06

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Maresca győzelemmel debütált: a hajrában fordított a City Tóth Alexék ellen

Angol labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55

„Rövid rehabilitációs időszak” vár a megműtött Rodrira

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:22

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
2026.07.05. 10:27