MU: az Inter bevonná Guarínt a Hernández-ügyletbe

Vágólapra másolva!
2013.12.13. 15:56
Az olasz Internazionale labdarúgócsapata szívesen szerződtetné a Manchester Unitednál kevés játéklehetőséghez jutó mexikói támadót, Javier Hernándezt, és az ügyletbe bevonná Fredy Guarínt is, aki után az angolok érdeklődnek intenzíven.

A 27 éves kolumbiaival David Moyes erősítené meg a középpályás sorát, Milánóban pedig annyira nem ragaszkodnak a transfermarkt.de által 18 millió euró értékűre becsült játékoshoz, akinek 2016 nyarán jár le most érvényes szerződése. Legalábbis nem ragaszkodnak hozzá annyira, hogy cserealapnak ne vonnák őt be a Hernándezért folytatott versenyfutásba.

A mexikói támadónak ugyancsak 2016-ben jár le a szerződése, az ő értéke azonban 22 millió euró, legalábbis a transfermarkt.de szerint. A közép-amerikai a most zajló bajnokságban 15 forduló alatt nyolc meccsen összesen 301 percet játszott csupán, egy gólja mellett egy asszisztja van.

Moyes – amint arról korábban már beszámoltunk – a helyszínen tekintette meg az Atlético Madrid–Porto BL-meccset, a madridi Koke mellett azonban a portói Eliaquim Mangala és Lucho González is lekötötte a figyelmét. Különösen utóbbi, hiszen a védővel ellentétben a középpályást már az Everton menedzsereként is szerette volna szerződtetni.

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik