Anglia: legalább öt meccsre szóló eltiltás vár Anelkára

2014.01.21. 11:41
Legalább öt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásra számíthat Nicolas Anelka, a West Bromwich Albion labdarúgócsapatának francia támadója, akit állítólagos antiszemita kézmozdulata miatt marasztal el az angol szövetség (FA).

A korábbi válogatott csatár csütörtök estig fejtheti ki hivatalosan álláspontját. A Gera Zoltánt is foglalkoztató londoni klub főszponzora, a Zoopla nevű brit ingatlanügyi portál hétfőn jelentette be, hogy az ominózus kézmozdulat miatt az idény végén, májusban beszünteti a Premier League-ben jelenleg 13. helyezett WBA támogatását.

Anelka december 28-án, a West Ham United ellen szerzett első gólja után tett olyan kézmozdulatot, amelyet Dieudonné M'bala M'bala ismert francia komikus szokott, akinek többször is meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással antiszemita megnyilvánulásai miatt. Valérie Fourneyron francia sportminiszter provokációnak nevezte a „fordított náci tisztelgésként” is értelmezett mozdulatot.

Az Európa-bajnok Anelka – aki többek között játszott a Real Madridban, a Chelsea-ben és a PSG-ben is – igyekezett kisebbíteni gesztusa súlyát, és december végén a Twitteren azt írta: „a kézmozdulat egy különleges tisztelgés barátom, Dieudonné előtt.”

Legfrissebb hírek

Farkas Erik profi szerződést írt alá a Liverpoollal

Légiósok
2026.09.18. 12:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
2026.09.06. 19:28

A 96. percben lőtt hatalmas góllal mentett pontot az Everton a Manchester United ellen

Angol labdarúgás
2026.09.06. 17:00

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25

Haaland és Cherki is duplázott, a City könnyedén nyert Londonban

Angol labdarúgás
2026.08.28. 22:54

Hat gólt szerezve ment tovább a Brentford; legyőzte a Leeds a Nottinghamet az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.08.25. 23:17