Chelsea: Mata a Manchester Unitedben folytatja - hivatalos

2014.01.24. 23:31
null
Az MU hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett a Chelsea-vel Juan Mata vételáráról (Fotó: manutd.com)
A Chelsea és a Manchester United is hivatalos honlapján jelentette be, hogy a két klub megegyezett Juan Mata átigazolásáról. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a spanyol középpályás a „vörös ördögöknél” folytatja pályafutását.

 

A két klub szűkszavú közleményben tudatta, hogy megállapodtak az átigazolási összegről – amelyet a sajtó nyílt titokként kezelt, és 45 millió euróról írt, sőt José Mourinho, a Chelsea menedzsere péntek délutáni sajtótájékoztatóján már meg is erősítette, hogy a világbajnok játékos távozik a Stamford Bridge-ről.

David Moyes együttesének most már csak a személyes feltételekben kell megállapodnia Matával, de valószínűleg korábban már a színfalak mögött ez is megtörtént. És persze a középpályásnak át kell esnie az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon is.

A manchesteri klub tájékoztatása szerint Mata klubrekordot jelentő összegért érkezik az Old Traffordra. Korábban Dimitar Berbatov tartotta a rekordot, a bolgár csatár 2008-ban 37 millió euróért érkezett a Tottenhamtől, míg az MU eddigi második legdrágább igazolása az angol válogatott Rio Ferdinand volt, akiért 2002-ben 35.3 millió eurót fizettek a Leeds Unitednek.

Legfrissebb hírek

A Minnesota United elköszönt James Rodrígueztől

Minden más foci
Tegnap, 11:21

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
2026.07.21. 07:40

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Az Aston Villa szerződtette a svájciak vb-felfedezettjét

Angol labdarúgás
2026.07.17. 19:51

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

Az Arsenal beleegyezett, Trossard a Besiktasba igazolhat

Minden más foci
2026.07.14. 16:09

Dybala belement a bércsökkentésbe, marad a Romában, aláírta új szerződését

Olasz labdarúgás
2026.07.13. 16:50

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24