MU: Mata nem illene a klub filozófiájába - Gary Neville

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.21. 13:02
A korábbi Manchester United-védő Gary Neville látja az előnyeit Juan Mata esetleges megszerzésének, de nem látja, hol tudná őt játszatni David Moyes menedzser.

Mint arról már beszámoltunk, angol lapértesülés szerint a „vörös ördögök” klubrekordot jelentő 37 millió fontot is készek áldozni a Chelsea spanyol középpályására.
Mint arról már beszámoltunk, angol lapértesülés szerint a „vörös ördögök” klubrekordot jelentő 37 millió fontot is készek áldozni a Chelsea spanyol középpályására.


Az angol válogatott szerelését korábban 85 alkalommal magára öltő Neville nem hiszi, hogy Mata passzolna a Manchester United „tipikus filozófiájába”, de számos pozitívumot is lát esetleges érkezésében.

A két csapat vasárnapi mérkőzésén a londoni „kékek” 3–1-re nyertek, Neville pedig azon véleményének adott hangot, hogy korábbi csapatának legalább három játékos megszerzésére lenne szüksége, hogy a lanyhuló morált felrázza kicsit, bár ezt a januári átigazolási időszakban szinte lehetetlennek tartaná.

Mata eközben a világbajnoki szereplés reményében minél több játékidőt szeretne magának, ezt pedig José Mourinho nyári érkezése óta nem tudta megvalósítani a Stamford Bridge-en.

„Beleillene-e abba, amit úgy hívnék, hogy a Manchester United tipikus filozófiája? Azt mondanám, hogy nem” – vélekedett Mata esetleges érkezéséről Gary Neville.
Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23