Az Everton az MU legyőzésével tovább tapad az Arsenalra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.20. 17:05
null
Mirallas is betalált az MU-nak (Fotó: Action Images)
Az Everton 2–0-ra legyőzte hazai pályán a Manchester Unitedet, így továbbra is csak egyetlen pont a hátránya a negyedik helyezett Arsenallal szemben. A liverpooliak Leighton Baines büntetőjével kerültek előnybe, majd Kevin Mirallas állította be a végeredményt az első félidő végén. A manchesteriek zsinórban a hatodik idegenbeli bajnoki mérkőzésükön már nem tudták megóvni a veretlenségüket. Ráadásul az is eldőlt matematikailag, hogy David Moyes együttese nem lesz ott jövőre a Bajnokok Ligájában.

Az Arsenal győzelme után az Everton győzelmi kényszerbe került, de nem esett neki a Manchester Unitednek a mérkőzés elején. Később azonban egyre inkább a liverpooliak akarata érvényesült, a 27. percben pedig büntetőhöz jutottak, Romelu Lukaku lövését követően Phil Jones kezén változtatott irányt a labda. A tizenegyest Leighton Baines végezte el magabiztosan, a kapu közepébe küldve a labdát laposan. 1–0

A vendégek a gól után tempót váltottak, de az Everton tizenhatosa előtt rendre elakadtak, nem tudtak helyzetbe kerülni. Sőt gyors kontra végén újabb gólt kaptak. Seamus Coleman indítása után Kevin Mirallas lőtte ki három méterről a jobb alsó sarkot, a találat előtt Alexander Büttner csúnyán beragadt, így szó sem lehetett lesről. 2–0

A szünet után sem változott meg jelentősen a játék képe, az MU támadott, de teljesen veszélytelenül, míg az Everton kontráiban mindig benne volt a gólszerzés veszélye. David Moyes még kockáztatott is azzal, hogy Jonny Evans helyére Javier Hernándezt cserélte be, de ez a húzás sem lendített sokat a „vörös ördögök" támadójátékán.

A találkozó hajrájában is csak annyi volt a változás, hogy az MU egyre jobban kitámadt, így az Everton többet kontrázhatott. Azért a vendégeknek volt esélyük a gólszerzésre, de Wayne Rooney a 87. percben hét méterről nem tudott gólt szerezni, Tim Howard óriási bravúrral hárított.

Az Everton továbbra is tapad az Arsenalra (nem mellékesen 44 év után oda-vissza legyőzte a „vörös ördögöket" a bajnokságban), míg a manchesteriek a vereségükkel már matematikailag is búcsút inthetnek a BL-nek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



ANGLIA, PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Everton–Manchester United 2–0
(Baines 28. – 11-esből, Mirallas 43.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 35 25 5 5 96–44 +52 80
2. Chelsea 35 23 6 6 67–26 +41 75
3. Manchester City 33 22 5 6 88–34 +54 71
4. Arsenal 35 21 7 7 62–41 +21 70
5. Everton 35 20 9 6 57–34 +23 69
6. Tottenham 35 19 6 10 51–49 +2 63
7. Manchester United 34 17 6 11 56–40 +16 57
8. Southampton 35 13 10 12 50–45 +5 49
9. Newcastle 35 14 4 17 39–54 –15 46
10. Stoke City 35 11 11 13 39–49 –10 44
11. Crystal Palace 35 13 4 18 28–41 –13 43
12. West Ham 35 10 7 18 38–48 –10 37
13. Swansea 35 9 9 17 47–51 –4 36
14. Hull City 34 10 6 18 34–43 –9 36
15. Aston Villa 34 9 8 17 35–49 –14 35
16. West Bromwich Albion 33 6 15 12 40–51 –11 33
17. Norwich City 35 8 8 19 28–56 –28 32
18. Cardiff 35 7 9 19 31–65 –34 30
19. Fulham 35 9 3 23 35–77 –42 30
20. Sunderland 34 7 8 19 33–57 –24 29
Legfrissebb hírek

Tóth Alex a játékperceiért, a Bournemouth Európáért küzd

Angol labdarúgás
4 órája

Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a Wolves – már két győzelme van a sereghajtónak

Angol labdarúgás
16 órája

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
19 órája

Korszakváltó bejelentés: saját streamingszolgáltatást indít a Premier League

Angol labdarúgás
21 órája

Rekordbevételt ért el a Liverpool a bajnoki címet hozó idényben

Angol labdarúgás
21 órája

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:33

Magyar alapokra épülhet az új Liverpool?

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:40

Tinédzser miatt kerülhet a padra Mohamed Szalah

Angol labdarúgás
2026.02.26. 11:42
Ezek is érdekelhetik