MU: Elégedett vagyok a teljesítményemmel - Mata

Vágólapra másolva!
2014.05.12. 13:57
A Manchester Uniteddal a hetedik helyen zárta a bajnokságot a télen szerződtetett Juan Mata. Bár csapata – szégyenszemre – huszonöt év után nem szerzett jogot magának a nemzetközi kuparészvételre, a spanyol labdarúgó elégedett saját teljesítményével. Bár azt azért hozzátette, a rossz meccsek, a hiányzó pontok és trófeák miatt maradt benne hiányérzet.
„Egyéni céljaimat tekintve boldog lehetek, hiszen sok mérkőzésen léphettem pályára, sok játékpercem van, szereztem hat gólt és van öt gólpasszom. A saját teljesítményemmel elégedett lehetek – összegezte a mögötte hagyott fél szezont az MU légiósa. – De persze több győzelemben reménykedtem, sokszor veszítettünk, olykor rosszul is játszottunk, emiatt maradt bennem bőven hiányérzet. Én folyamatosan trófeákért harcolok, alig várom, hogy kezdődjön a következő szezon, megerősödve javíthassunk, és megvalósíthassuk ezt a tervet.”A Chelsea-ből télen 40 millió fontért szerződtetett szélsőnek 2018-ig érvényes a szerződése, még van ideje kiengesztelni a manchesteri drukkereket. Az MU-ban egyetlen bajnokin ragadt a kispadon, tizenöt alkalommal kapott lehetőséget a bizonyításra, tizennégyszer kezdőként.
Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00
Ezek is érdekelhetik