Anglia: 29 évesen visszavonult az „új David Beckham”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.13. 13:43
Huszonkilenc évesen visszavonult David Bentley, aki korábban hétszer is szerepet kapott az angol labdarúgó-válogatottban.

Bentley – akit a korábbi angol szövetségi kapitány, Steve McClaren az új David Beckhamnek nevezett – azzal indokolta döntését, hogy már nem élvezi a futballt.

A 29 éves Bentley 2013 nyarán küldte el a Tottenham, de gyakorlatilag már évek óta egyetlen csapatában sem játszott meghatározó szerepet.

„Az életem más irányt vett, és úgy éreztem, itt az ideje befejezni. Nem sajnálok semmit. De a futball megváltozott. Már nem olyan, mint amikor elkezdtem” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

Bentley az Arsenalban kezdte, de miután nem tudta beverekedni magát Arsene Wenger csapatába, elment Blackburnbe. Később visszatért Londonba, de az Arsenal riválisához, a Tottenhamhez, amely állítólag 15 millió fontot fizetett ki érte. A hétszeres válogatott szélsőt négyszer is kölcsönadta a Spurs, szerepelt a Birmingham Citynél, a West Hamnél, az orosz Rosztovnál, valamint ismét a Blackburnben.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

Farkas Erik profi szerződést írt alá a Liverpoollal

Légiósok
2026.09.18. 12:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
2026.09.06. 19:28

A 96. percben lőtt hatalmas góllal mentett pontot az Everton a Manchester United ellen

Angol labdarúgás
2026.09.06. 17:00

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25

Haaland és Cherki is duplázott, a City könnyedén nyert Londonban

Angol labdarúgás
2026.08.28. 22:54