Liverpool: Lallanának már csak az orvosi hiányzik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.27. 19:43
Angol lapértesülések szerint Adam Lallanának már csak az orvosi vizsgálat van hátra, mielőtt a Liverpoolhoz szerződik.

A Southampton 26 éves támadója Brendan Rodgers első számú kiszemeltjének számít ebben az átigazolási időszakban, a menedzser célja, hogy megerősítse a keretet a Bajnokok Ligája-indulásra.

A Southampton korábban elutasította a „vörösök” 20 millió fontos ajánlatát a hónap elején, de a Mersey-parti csapat most emelt a téten, és a 25 milliós összeg már elnyerte Lallana csapatának tetszését.

A kilencszeres angol válogatott támadó 2000 óta tagja a Southamptonnak, amelynek színeiben több mint 200 mérkőzésen lépett pályára, és eddig 48 gólt szerzett.

A „szentek” néhány óra alatt második kiemelkedő játékosukat veszíthetik el, miután nem sokkal korábban a Manchester United bejelentette, hogy négyéves szerződést kötött Luke Shaw-val.

A Liverpool korábban már szerződtette Rickie Lambertet a Southamptontól, valamint a Bayer Leverkusentől Emre Cant, de a hírek szerint még a „szentektől” Dejan Lovrent is elcsábítaná.

Legfrissebb hírek

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55

Big gunners: „nyerhetetlen” után verhetetlen Arsenal?

Minden más foci
2026.07.13. 21:29

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
2026.07.02. 15:51

„Minden az én felelősségem” – a Southampton edzője a kémbotrányról

Angol labdarúgás
2026.06.02. 14:47

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
2026.05.22. 08:43

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.19. 20:25

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43