Arsenal: brazil középpályást kapnak Podolskiért - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.25. 13:19
null
Luiz Gustavo Angliában, Podolski Németországban? (Fotó: Reuters)
Angol sajtóhírek szerint az Arsenal és a Wolfsburg labdarúgócsapata egyre közelebb áll az egyezséghez, amely Lukas Podolskit Németországba, Luiz Gustavót pedig Angliába küldené.

Lukas Podolsi még a nyári átigazolási időszakban elhagyja Londont – ezt lassan készpénznek vehetjük, mivel Arsene Wenger is tett már utalást arra, hogy nem számol a német szélsővel a 2014–2015-ös szezonban.

Az egyetlen kérdés már csak az, hogy hol folytatja a 116-szoros német válogatott támadó. Korábban a Juventus tűnt a befutónak, a dolgok mostani állása szerint azonban könnyen lehet, hogy egy csereüzlet keretében inkább hazája felé veszi az irányt „Poldi".

Egybehangzó – ám egyelőre meg nem erősített – angol sajtóhírek szerint a Wolfsburg nagyon szeretne lecsapni a még mindig csak 29 esztendős játékosra, és az Arsenal kérésére akár a brazil Luiz Gustavót is hajlandó lenne átengedni az „ágyúsoknak".

Arról egyelőre nincs információ, hogy milyen feltételek mellett mennének bele a felek a transzferbe, de könnyen lehet, hogy még a londoniaknak kellene ráfizetniük, ugyanis a transfermarkt.de szerint míg Podolski piaci értéke 20 millió euró körül mozog, Luiz Gustavo 22 milliót is érhet.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00
Ezek is érdekelhetik