Hiába vezetett az Arsenal, nem tudott nyerni a Leicester otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.31. 16:55
null
Alexis Sánchez gólt szerzett, de az Arsenal győzelme elmaradt a Leicester City otthonában (Fotó: Action Images)
A Premier League 3. fordulójának zárómérkőzésén az Arsenal 1–1-es döntetlent játszott a Leicester City otthonában. Alexis Sánchez szerzett vezetést a vendégeknek (ez volt új csapatában az első bajnoki gólja a chileinek), két perccel később azonban az argentin Leaonardo Ulloa fejesével kiegyenlített a City, és mint később kiderült, ezzel a végeredményt is beállította.

A Leicester City az első félidőben egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, az első gólt mégis a vendégek tudták megszerezni. A 20. percben Santi Cazorla emelt Yaya Sanogo elé, a labda Kasper Schmeichelt is érintve aztán Alexis Sánchez elé került, aki hat méterről lőtt a kapu közepébe. Ez volt a chilei első bajnoki gólja az Arsenal mezében. 0–1

Nem sokáig tartott ki azonban a londoniak előnye, két perccel később Jeff Schlupp adott be jobbról, középen pedig Leonardo Ulloa fejelt hét méterről a kapu jobb oldalába, Laurent Koscielny lemaradt róla, aki pár perccel korábban egy komoly ütközés áldozata volt, le is kellett cserélni aztán a francia hátvédet. 1–1

Az egyenlítés után az Arsenal fölénybe került, de újabb gólt nem tudott szerezni, sőt, a félidő végére a hazaiak felbátorodtak és több ígéretes támadást is vezettek.

A játék képe a szünet után sem változott, jól mutatja ezt az, hogy egy veszélyes Santi Cazorla-lövést óriási Ulloua-ziccer követett a túloldalon az 53. percben. Érezte is a veszélyt az Arsenal, Kasper Schmeichelnek Ulloa helyzete után kétszer is védenie kellett egy percen belül, hogy ne változzon az eredmény.

Az idő előrehaladtával egyre nagyobb nyomást helyezett az ellenfélre Wenger együttese, de ez magában rejtegette azt a veszélyt, hogy a hazaiak egy-egy kontrával (ahogyan a 61. percben is) veszélyt alakítsanak ki Wojciech Szczesny kapujánál.

Végül nem változott az eredmény, hiába birtokolta 70 százalékban a labdát az Arsenal, nem tudta megszerezni a győztes gólt, az Esteban Cambiassót nélkülöző Leicester City teljesen megérdemelten tartott otthon egy bajnoki pontot.

PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ

Leicester City–Arsenal 1–1 (Ulloa 22., ill. A. Sánchez 20.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 3 11–4 +7 9
2. Swansea 3 3 6–1 +5 9
3. Aston Villa 3 2 1 3–1 +2 7
4. Manchester City 3 2 1 5–2 +3 6
5. Liverpool 3 2 1 6–4 +2 6
6. Tottenham 3 2 1 5–3 +2 6
7. Arsenal 3 1 2 5–4 +1 5
8. Southampton 3 1 1 1 4–3 +1 4
9. Hull City 3 1 1 1 3–3 0 4
10. Stoke City 3 1 1 1 2–2 0 4
11. West Ham 3 1 2 4–5 –1 3
12. Queens Park Rangers 3 1 2 1–5 –4 3
13. Sunderland 3 2 1 3–4 –1 2
14. Manchester United 3 2 1 2–3 –1 2
15. Newcastle 3 2 1 3–5 –2 2
15. Leicester City 3 2 1 3–5 –2 2
17. Everton 3 2 1 7–10 –3 2
18. West Bromwich Albion 3 2 1 2–5 –3 2
19. Crystal Palace 3 1 2 5–8 –3 1
20. Burnley 3 1 2 1–4 –3 1
Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Az Arsenal végleg megszerezte az ecuadori kulcsembert

Angol labdarúgás
2026.06.25. 15:34

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43
Ezek is érdekelhetik