MU: Valdés érkezése miatt távozik a télen a kapus?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.24. 18:32
Victor Valdés érkezésének nem mindenki örül a Manchester United labdarúgócsapatánál. Angol sajtóhírek szerint a „vörös ördögök” második számú kapusa, Anders Lindegaard közölte, ha a Barcelona korábbi játékosát valóban szerződteti klubja, távozik a télen.

Amint arról beszámoltunk, a Manchester United menedzsere, Louis van Gaal felajánlotta a súlyos térdsérüléséből lábadozó Víctor Valdésnek, hogy a „vörös ördögöknél” folytassa a rehabilitációját, felépülése után pedig kapcsolódjon be az első csapat felkészülésébe.Amint arról beszámoltunk, a Manchester United menedzsere, Louis van Gaal felajánlotta a súlyos térdsérüléséből lábadozó Víctor Valdésnek, hogy a „vörös ördögöknél” folytassa a rehabilitációját, felépülése után pedig kapcsolódjon be az első csapat felkészülésébe.

Az angolok szerint az első edzések és tesztek alapján Manchesterben elégedettek a Barcelona korábbi kapusával, aki így a közeljövőben alá is írhatja a szerződését.

Ez azonban úgy tűnik, nem mindenkinek nyerte el a tetszését Louis van Gaal együttesénél: brit sajtóértesülések szerint Anders Lindegaard közölte, ha Valdést valóban szerződteti a klubja, a télen távozik.

A pályafutása alatt a Premier League-ben mindössze 19 bajnokin pályára lépő Lindegaard kontraktusa 2016 nyarán jár le Manchesterben, piaci értéke a transfermarkt.de szerint kétmillió euró körül mozog.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
3 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34
Ezek is érdekelhetik