Anglia: a 11 éves „ír Messi” a Liverpoolt választotta - sajtóhír

2014.12.02. 13:01
null
Zak Gilsenan két évig tartozott a Barcelona kötelékébe
Ha hinni lehet a híreknek, a Liverpool akadémiáján folytatja pályafutását a 11 esztendős Zak Gilsenan, akit a szakemberek az „ír Lionel Messiként” tartanak számon. Az ifjú futballista két évig a Barcelona utánpótlásbázisán pallérozódott – ahogy annak idején az argentin sztár is.

Az angol sajtó beszámolója szerint Gilsenan a Manchester United, a Chelsea és az Arsenal érdeklődését is felkeltette, végül úgy döntött, hogy a Liverpoolhoz csatlakozik.

Gilsenan az írországi Castleknockban látta meg a napvilágot, de családjával fiatalon Ausztráliába költözött. Kilencévesen került az újságok címlapjára, amikor egy ifjúsági mérkőzésen hét góllal terhelte meg az ellenfél kapuját, kiérdemelve ezzel a lehetőséget, hogy a Barcelona akadémiáján, a La Masián pallérozódjon tovább – akárcsak évekkel ezelőtt Lionel Messi.

„Ausztráliában éltünk, amikor Zakre felfigyelt a Tottenham, amely labdarúgótábort üzemeltetett az országban. Azért költöztünk haza Írországba, hogy elhárítsunk minden akadályt a Spursbe igazolása elől, de ekkor meghívást kaptunk Barcelonából” – elevenítette fel a történteket Stephen Gilsenan, Zak édesapja.

„A katalánok egyik korábbi játékosa figyelt fel rá Ausztráliában, és beajánlotta volt együtteséhez. Tesztelésre invitáltak bennünket, nagyszerű tapasztalatokkal gazdagodtunk. A próbajátékon a világ minden tájáról több mint négyszáz gyermek vett részt. Egy hónappal később visszahívtak minket, amikor már csak kilencven játékost néztek meg. Aztán a tizenhat legtehetségesebbnek tartott futballista egymás elleni mérkőzésén Zak fenomenálisan játszott, hét gólt szerzett. Két hétre rá kaptuk a hírt, hogy felvételt nyert a Barcelona akadémiájára” – újságolta a büszke szülő, akinek gyermeke hamarosan a Liverpool utánpótlásedzőit és szurkolóit nyűgözheti le.

A hírről beszámoló angol, valamint ír portálok arról nem tesznek említést, hogy Gilsenan miért hagyja el a La Masiát.

ÍZELÍTŐ ZAK GILSENAN TUDÁSÁBÓL

Legfrissebb hírek

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
13 órája

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52

Messi nem lesz kezdő Jordánia ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 13:43

Milyen tortát kapott Messi a 39. születésnapjára? – fotó

Foci vb 2026
2026.06.24. 18:30

Csillag születik: így köszönti a FIFA a 39 éves Lionel Messit – videó

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:49
Ezek is érdekelhetik