Liverpool: nincs már akadály, bővíthetik a legendás stadiont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.04. 19:51
A Liverpool FC csütörtökön hivatalosan megerősítette, hogy megvásárolták az utolsó szükséges telket is, és a klubtulajdonos Fenway Sports Group 115 millió fontos, ötéves futamidejű kamatmentes kölcsönéből hétfőn megkezdődik a labdarúgócsapat legendás stadionja, az Anfield bővítése.

Az első lépcső a főlelátót érinti (harmadik emelettel bővítik a Main Standet); a tervek szerint az építkezés a 2016–17-es szezon rajtjára fejeződik be, és a stadion a jelenlegi 45 000 helyett immár 53 500 nézőt képes majd befogadni.

A hagyományos lelátói részt 4250 férőhellyel bővítik, és körülbelül ugyanennyien férnek majd el a prémium kategóriás részen is – a liverpooliak nem titkolják, hogy főképp az innen remélt bevételek motiválják a bővítést.

A Liverpool évi 25 millió fontos bevételnövekedést remél a modernizálástól, és hosszú távon szeretné elérni az Arsenal szintjét: az „ágyúsok” úgynevezett meccsnapi bevételei évi 90 millió fontra rúgnak.

Az építkezés egyelőre ismeretlen időpontban kezdődő második szakaszában az Anfield Road End bővül majd 4800 lelátói hellyel.

A stadionbővítést hosszú évek óta tervező, de a projektekkel rendre zsákutcába futó „vörösök” névadó szponzort is keresnek a megújuló főlelátóhoz – a tíz évre szóló szerződés összesen újabb tízmilliót hozhat a klub konyhájára.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
17 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00