MU: a City segítségével csapnak le a Roma klasszisára?

2014.12.07. 11:45
null
A „vörös ördögök” egy meccsre City-drukkerek lesznek? (Fotó: Reuters)
Angol sajtóhírek szerint a Manchester United labdarúgócsapata szeretne még a téli átigazolási időszakban lecsapni az AS Roma középpályására, Kevin Strootmanra, ám sok múlik azon, mennyit kérnek a „farkasok” a hollandért.

A Daily Mirror által megszellőztetett pletyka szerint Louis van Gaal megváltoztatta korábbi döntését, és hajlik arra, hogy még a télen Manchesterbe csábítson egy igazán jó nevű játékost. A kiszemelt az AS Roma középpályása, Kevin Strootman.

A kérdés már csak az, mennyit kell letenni az asztalra a futballistáért. A britek állítják, a tárgyalások már megkezdődtek, a végösszeg azonban változhat, s az is közrejátszik, mire megy egymással a Manchester City és az AS Roma a Bajnokok Ligájában.

A tét tehát nem csak a továbbjutás miatt nagy a szerda esti találkozón, mivel az MU-nál úgy számolnak, ha a „farkasok” kiesnek a legrangosabb európai kupából, olcsón lecsaphatnak Strootmanra.

A transfermarkt.de által 22 millió euróra értékelt holland szerződése 2018-ban jár le Olaszországban.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05