Arsenal: „Erre nem számítottam Wengertől. Hol a tisztelet?”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.09. 10:49
Lukas Podolski, az Internazionale labdarúgócsapatánál kölcsönben szereplő német támadó elmondta, Arsene Wenger megbántotta azzal, hogy nem köszönt el tőle.

Mint beszámoltunk róla, az Arsenal a szezon végéig kölcsönadta német világbajnok játékosát, Lukas Podolskit az Internazionalénak.Mint beszámoltunk róla, az Arsenal a szezon végéig kölcsönadta német világbajnok játékosát, Lukas Podolskit az Internazionalénak.

„Ne értsenek félre, nem vártam virágokat, vagy csókokat, de erre nem számítottam. Arsene Wenger még csak el sem köszönt tőlem. Nem beszéltem vele, amióta elhagytam Londont, egy SMS-t sem volt képes írni, pedig számomra ez fontos lett volna. Hol a tisztelet? Nem tudom, mi történt, én minden tőlem telhetőt megtettem a klubért, neki azonban úgy tűnik, problémái voltak velem…” – fakadt ki a The Sunnak Podolski.

A német 82 fellépésen 31 gólt szerzett az Arsenalban, ebben az idényben azonban csak kétszer volt kezdő a csapatban, 11-szer lépett pályára még csereként, és háromszor talált a kapuba.

Legfrissebb hírek

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2025.12.23. 23:24

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Csaknem tízmillió euróért csatáznak az olasz Szuperkupában a Serie A élcsapatai

Olasz labdarúgás
2025.12.18. 12:10

Az Inter a tabellát, Martínez a góllövőlistát vezeti a genovai sikerrel

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 19:58

Az Arsenal két öngóllal győzte le a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.12.13. 23:00

Nem bírt az Athletic Bilbaóval a PSG; Madueke vezérletével maradt hibátlan az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 22:55

Percek alatt lerendezte a Sunderlandet a City, már csak két pontra van az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.12.06. 18:00

Őrület, a hajrában bukta el a döntetlent az Arsenal a Villa vendégeként

Angol labdarúgás
2025.12.06. 15:37
Ezek is érdekelhetik