Bolton: Bogdán megsérült, az MU-ból érkezik a helyettese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.30. 14:43
null
Bogdán Ádám az első hírek szerint hat hétre esett ki (Fotó: Action Images)
Megsérült az angol másodosztályban (Championship) szereplő Bolton Wanderers csütörtöki edzésén Bogdán Ádám. A klub magyar válogatott kapusa bokasérülést szenvedett, az első diagnózis szerint legalább hat hetet (maximum 12-t) ki kell hagynia. Helyettesítésére a Manchester United kapusát, Ben Amost vették kölcsön egy hónapra.

„Úgy tűnik, beakadt a lába az edzésen, elindult az egyik irányba, a bokája meg letapadt. Sajnos benne van a futballban az ilyen sérülés. Várjuk a végleges, hivatalos diagnózist. Újabb nagyon fontos játékosomról kell lemondanom, nagyon balszerencsések vagyunk az utóbbi időben” – szomorkodott Neil Lennon menedzser.

Bogdánt Ben Amos helyettesíti a Boltonnál a lábadozás alatt. A Manchester United kapusát egy hónapra veszi kölcsön a Wanderers. A 24 éves Ben Amos korosztályos angol válogatott volt, de az MU-nál David de Gea, Victor Valdés és Anders Lindegaard mögött csak a negyedik számú kapusnak számított. Klubja korábban már a Peterborough-nak, a norvég Moldénak, az Oldhamnek, a Hullnak és a Carlisle-nak is kölcsönadta.

Ha Bogdánnak valóban hat hetet kell kihagynia, akkor veszélybe kerülhet a szereplése a március 29-i Magyarország–Görögország Eb-selejtezőn. A Bolton kapusa az Eb-selejtezősorozatban eddig még nem lépett pályára.

Bogdánt a sérülés után elérte a Nemzeti Sport. A kapus elmondta, hogy igaz, hogy minimum hat hetet kell kihagynia, ha viszont műteni is kell, akkor ez az időszak 12 hetesre növekedhet. A kapus hozzátette, hogy elsőre sokkal súlyosabbnak érezte sérülését, olyannak, amiből a felépülés nyolc hónapot vesz igénybe – szerencsére tévedett.

Legfrissebb hírek

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05