Man. City: Angliában nagyon jó bírók vannak - Pellegrini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.09. 19:19
Az elmúlt hetek támadásai után a védelmébe vette a Premier League játékvezetőit Manuel Pellegrini, a Manchester City menedzsere. A chilei szakember szerint Angliában nagyon jók a bírók.

„A játékvezetők könnyen hibázhatnak, mert egy másodperc alatt kell dönteniük kétes szituációkban. A televízióban öt-hat szögből visszanézve könnyen elemezhetjük, mit rontottak el. A bajnokság úgysem dőlhet el egy bírói döntésen – mondta Pellegrini. – Angliában nagyon jó bírók vannak, semmi okom panaszra.”

Az elmúlt hetekben többek között José Mourinho is támadta a játékvezetőket, sőt, Keith Hackett korábbi FIFA-játékvezető, az angol bírók korábbi főnöke is kritikusan fogalmazott, mondván, a Premier League jelenlegi játékvezetői közül legalább öten alkalmatlanok ehhez a szinthez.

Az elmúlt hetekben a QPR és a West Ham menedzsere is szidta a bírókat, míg Steve Bruce, a Hull szakmai vezetője azt mondta a Chelsea elleni meccs után, hogy úgy kibeszélték a bírót a két csapat bajnokija után, hogy ha valaki szájról tudna olvasni, súlyos büntetéssel sújtaná őket.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik