Csodát tett a Liverpoollal az Anfielden felbukkanó „Jézus Krisztus”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.24. 14:44
null
„Jézus Krisztus” az Anfield Roadon (Fotó: Reuters)
A nehéz szezonkezdet után úgy tűnik, a Liverpool-szurkolók imái célt értek, karácsony előtt maga Jézus Krisztus jött el, hogy megsegítse a csapatot.

 

A Premier League-ben jelenleg a Liverpool az egyik legjobb formában lévő csapat. Brendan Rodgers együttese december közepén szenvedett legutóbb vereséget a bajnokságban (akkor a 11. helyen állt), azóta tíz mérkőzésből hetet megnyert (emellett háromszor ikszelt).

A Southampton hétvégi legyőzése után a hatodik helyen álló Liverpool két pontra került a BL-selejtezőt érő negyedik helytől és háromra a biztos BL-főtáblát jelentő harmadiktól.

A tízmérkőzéses veretlenségi sorozat december 21-én, az Arsenal elleni 2–2-es döntetlennel vette kezdetét. Azon a mérkőzésen jelent meg a lelátón egy Jézus Krisztusnak öltözött figura, aki „Brendan, megvédelek!” feliratú táblával üzent a menedzsernek.

A 97. percben 2–1-es Arsenal-vezetésnél Martin Skrtel pontot mentett a Liverpoolnak, a menetelés pedig azóta is tart.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04