MU: Januzaj szenved Van Gaal rendszerében, inkább irányítana

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 12:28
Adnan Januzaj, az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Manchester United fiatal belga labdarúgója nagyon nehezen tudja megszokni Louis van Gaal menedzser gyakran alkalmazott 3–5–2-es formációját, és szíve szerint irányítóként segítené csapatát.

A belga tehetség ebben a szezonban mindössze öt mérkőzésen lépett pályára kezdőként, és nem titkolja, nagyon nehezen tud alkalmazkodni a holland Louis van Gaal menedzser sokszor erőltetett 3–5–2-es alakzatához.

„Ebben a szisztémában sokkal nehezebb játszani nekem – kezdte Januzaj, aki holnap ünnepli 20. születésnapját. – Ez persze arra ösztönöz, hogy még többet dolgozzak. Ezt teszem minden nap, hogy ezáltal minél többet játszhassak. Nem vagyok védő, és elég nehéz hozzászoknom ahhoz, hogy többet kell védekeznem, amikor ebben nem vagyok annyira jó. A legszívesebben irányítóként vagy a szélen játszanék, hiszen fiatalkorom óta ezeken a posztokon szerepeltem a legtöbbet.”

Januzajt a kedd esti, Cambridge elleni FA-kupa-mérkőzésre nem is nevezte Van Gaal.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
12 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
14 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
17 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
19 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44
Ezek is érdekelhetik