MU: a manchesteri klublegenda csúnyán odapörkölt Gerrardnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.13. 19:19
A Manchester United korábbi középpályása, Roy Keane elmondta, cseppet sem bánja, hogy annak idején nem szerződtették Steven Gerrardot, az MU ugyanis trófeákért szeretne harcolni. Az ír válogatott és az Aston Villa volt másodedzője Paul Pogbáról, valamint a „vörös ördögök” nyári erősítési terveiről is szót ejtett.

A 43 éves Keane 1993 és 2005 között hét bajnoki címet, négy-négy FA-kupát és angol Szuperkupát, valamint Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyert a Manchester Uniteddel, melynek tanácsokat adott a nyári átigazolási időszakra vonatkozóan.

„A csapatnak középhátvédre, középpályásra és Seamus Coleman személyében jobbhátvédre van szüksége, továbbá szerződtetnie kellene Paul Pogbát, aki uralja a középpályát és kiváló fizikai adottságai vannak. Ismeri az angol bajnokságot, erős játékos és briliáns teljesítményt nyújt a Juventusban. Az emberek szerint a United nem tudja megvásárolni őt, de meg kellene próbálni” – mondta egy írországi jótékonysági rendezvényen Roy Keane, akiben nincs hiányérzet amiatt, hogy az ősi rivális Liverpool klasszisa, Steven Gerrard évekkel ezelőtt nem igazolt át a Manchester Unitedhez.

„Nem bánom, hogy nem szerződtettük, mi trófeákat akarunk nyerni” – szögezte le a korábbi kőkemény középpályás.

A szezon végén továbbálló Gerrard 1998 óta erősíti a Liverpoolt, melynek színeiben Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, európai Szuperkupát, FA-kupát, angol Ligakupát és angol Szuperkupát is nyert, de a bajnokságban nem sikerült a csúcsra érnie.

Keane hozzátette, David Gill vezérigazgató távozása éppen olyan érzékenyen érintette a Manchester Unitedet, mint Sir Alex Ferguson visszavonulása.

Legfrissebb hírek

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
31 perce

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
36 perce

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
12 órája

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Fred: Ten Hag emberileg nem való edzőnek, Duránt csak a pénz érdekli

Angol labdarúgás
2026.10.05. 12:40

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2026.09.27. 10:09