MU: Van Gaal 100 millió fontot költhet, ha a klub BL-be jut

Vágólapra másolva!
2015.03.27. 12:31
null
Louis van Gaal 100 millió fontot költhet a nyáron, ha csapata bejut a BL-be (Fotó: Action Images)
Louis van Gaal, a Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere 2014 nyarán 150 millió font értékben szerződtetett új játékosokat, ennek ellenére csapata csak a csalódást jelentő negyedik helyen áll az angol bajnokságban. Amennyiben a gárda kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájába, folytatódhat a költekezés, a holland szakember 100 millió fontból gazdálkodhat majd…

Mint ismert, 2014 nyarán Louis van Gaal több mint 150 millió fontot költött el, megszerezte többek között az argentin Ángel Di Mariát, a kolumbiai Radamel Falcaót, az angol Luke Shaw-t, de az érkezők között volt Marcos Rojo és Daley Blind is.

Di María az erős kezdés után visszaesett, Falcao eddigi teljesítménye csalódást keltett, Shaw-t és Blindet sérülések hátráltatták, Rojo pedig nem tudott stabil kezdőjátékossá válni.

A klub vezetőit a hírek szerint nem aggasztja az újonnan szerződtetett játékosok gyengélkedése, és úgy döntöttek, ha az MU Bajnokok Ligáját érő helyen végez a bajnokságban, akkor ismét jelentős pénzmennyiséget, 100 millió fontot bocsájtanak a a holland szakember rendelkezésére. A Daily Mail összeszedte azokat a futballistákat, akiket az elmúlt hónapokban szóba hoztak az együttessel.

Van Gaal első számú célpontja állítólag a Borussia Dortmund német világbajnok védője, a 26 esztendős Mats Hummels lesz, akinek távozására egyre nagyobb esély van, és akiért a Manchester United hatalmas összeget mozgósíthat.

Van Gaal szívesen látná csapatában Paul Pogbát, a Juventus 22 esztendős francia sztárját is (akit 2012-ben talán túl könnyelműen engedett el az MU...), ám az ő megszerzése minden bizonnyal csillagászati összegbe kerül. Piaci értékét a transfermarkt.de 44 millió fontra becsüli, ám ügynöke, Mino Raiola szerint a középpályás ennek akár duplájáért válthat klubot. Mint ismert, Pogbát nem csak az MU szeretné szerződtetni – több európai élcsapat kívánságlistáján is szerepel, hírbe hozták már a Manchester Cityvel, a Barcelonával, a Paris Saint-Germainnel és a Real Madriddal is.

A 63 éves menedzser régóta szeretné megszerezni a Roma holland középpályását, Kevin Strootmant is, aki súlyos térdsérülése óta mindössze hét meccsen lépett pályára az olaszoknál. A 25 esztendős játékos piaci értékét 20 millió fontra becsüli a transfermarkt.de.

Louis van Gaal ugyancsak komoly érdeklődést mutat a Real Madrid walesi sztárja, Gareth Bale iránt. A 25 éves, villámléptű szélső távozása egyre többször kerül napirendre, miután csapattársai és a szurkolók is előszeretettel kritizálják, ami legutóbb már tettlegességig fajult.

Mint látható tehát, a szakembert és a vezetőséget sem kedvetlenítette el, hogy a 2014 nyarán igazolt futballisták egyelőre nem tudták megszolgálni az árukat – továbbra is sztárokkal próbálják visszajuttatni a Manchester Unitedet az európai élbolyba…

Legfrissebb hírek

PL: Burnley–Liverpool

Angol labdarúgás
2 perce

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
15 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
18 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
20 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
23 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11
Ezek is érdekelhetik