Pool: na mit mutatott Balotelli az őt hergelő MU-drukkereknek?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.23. 15:18
Vasárnap a Manchester United idegenben 2–1-re legyőzte a Liverpoolt, a találkozó után Mario Balotelli feltűnése szórakoztatta a „vörös ördögök” szimpatizánsait.

A békesség érdekében a hazai és idegenbeli szurkolók nem egyszerre távoztak az Anfield Roadról. Amíg a Liverpool-szurkolók elhagyták a stadiont, a manchesteriek szektorukban maradtak, énekeltek és ünnepelték a fontos három pont megszerzését.

Ekkor tűnt fel a gyepen Mario Balotelli, a Liverpool csatára. „City-selejt, City-selejt” – énekelte neki a vendégszektor, amelyre az olasz csatár középső ujja felmutatásával válaszolt.

Balotelli a mérkőzésen majdnem a kiállítás sorsára jutott, egy ütközés után a szurkolók fogták vissza, nem engedték, hogy elboruljon az agya. Az olasz a Facebookon köszönte meg a drukkerek közbeavatkozását.


„Mindent megtettünk a győzelemért, de nem a mi akaratunk szerint alakult a mérkőzés. Egy dolog azonban biztos: nem voltam egyedül a pályán. YNWA" – írta bejegyzésében Mario Balotelli.

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
13 órája

Nyolc gól az Old Traffordon: pazar meccset látott, de nem örülhetett győzelemnek a MU-tábor

Angol labdarúgás
2025.12.15. 23:03

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

A Wolves úton a legrosszabb PL-csapat címe felé, az MU a BL felé

Angol labdarúgás
2025.12.09. 10:30

Fernandes duplázott, a Manchester United simán legyőzte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.12.08. 22:59

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58
Ezek is érdekelhetik