Liverpool: a Villa két Balotelli áráért elengedheti a csatárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.30. 09:54
Sajtóhírek szerint az angol élvonalbeli Liverpool érdeklődik Christian Bentekéért, az Aston Villa belga válogatott támadójáért.

Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere a nyáron szeretné megerősíteni támadósorát, s a goal.com értesülései szerint Benteke neve szerepel az angol szakember kívánságlistáján – ahogy a Manchester Cityt erősítő Sztevan Joveticsé is.

A Pool négy támadója – Daniel Sturridge, Mario Balotelli, Rickie Lambert és Fabio Borini – összesen nyolc gólt szerzett a mostani bajnoki idényben. Velük szemben Benteke kilenc tétmérkőzésen nyolcszor talált be Tim Sherwood februári kinevezése óta a kiesés elől menekülő, illetve az FA-kupa döntőjére készülő Aston Villában.

Bár Sherwood ragaszkodik a 24 éves csatárhoz, az Aston Villa hajlandó megválni egyik legjobbjától a megfelelő áron. Úgy tudni, a birminghami gárda 42 millió euróért – azaz liverpooli mércével mintegy két Balotelli áráért – eladhatja a zairei származású játékost, akit 2012-ben tízmillió euróért vásárolt meg a Genktől.

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
18 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
23 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36