Newcastle: „Remélem, hogy hamar eladják a klubot”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.24. 14:29
Kevin Keegan, korábbi 63-szoros angol válogatott labdarúgó, és a Premier League-ben szereplő Newcastle United korábbi menedzsere keményen kritizálta Mike Ashleyt, az angol klub jelenlegi tulajdonosát.
Kevin Keegan először 1992 és 1997 között irányította a Newcastle Unitedet, majd később, 2008-ban néhány hónapig ismét a „szarkáknál” dolgozott, ám hamar lemondott, mert nem volt kibékülve Mike Ashley tulajdonos átigazolási politikájával. Mint ismert, Ashley 2007-ben vette meg a Newcastle Unitedet.

A Newcastle a Premier League 2014–2015-ös kiírásában az utolsó forduló előtt csak a tabella 17. helyén áll, és még az is lehet, hogy kiesik az angol élvonalból.

Keegan nem is rejtette véka alá a véleményét, szerinte a klub rendkívül rossz irányba halad Ashley vezetésével.

„Ez majdnem olyan, mintha Mike Ashley azt kérdezte volna, »mi a legrosszabb, amit tehetek a csapattal?«” – mondta a Newsweeknek a 64 éves Liverpool-legenda.

„Nehéz időszak ez a Newcastle-szurkolók számára. Csak remélni tudom, hogy kedvezően alakul az utolsó forduló, hogy valami jó is történik végre, és Mike Ashley úgy dönt, hogy eladja a klubot, vagy kiszáll belőle, mert nem érti az egészet. Nem olyan nehéz ez a munka, hacsak nem egy másik bolygóról jöttél, Ashley viszont pont úgy irányítja az egyesületet, mintha egy másik bolygóról érkezett volna.”

„Nem tiszteli a szurkolókat, akik ezek után nem is szeretnének kimenni a mérkőzésekre, és már azon a ponton vannak, hogy tiltakozni szeretnének. Noha a klub nyereséggel zárta az elmúlt időszakot, a profit nem tükröződik vissza a pályán. Tizennyolc hónapja nem igazolt állandó idejű szerződéssel játékost a klub, a rajongók azt szeretnék látni, hogy a tulajdonos befektet a csapatba és az edzői stábba.”

„Persze nem az a megoldás, hogy bojkottálják az összecsapásokat, de remélhetőleg sikerül átvészelni ezt az időszakot, bennmaradni az élvonalba, aztán pedig lehet imádkozni azért, hogy valaki olyan jöjjön, akit érdekel a gárda jövője, és hajlandó pénzt befektetni. Le kellene ülni egyeztetni, de persze az értelmes emberekkel, mert Ashley sajnos sok alkalmatlan vezetőt nevezett ki maga köré, és meg kellene beszélni, hogy min és hogyan lehetne változtatni a jövőben, ez nem egy bonyolult megoldás.”

„Én arra ösztönözném Ashleyt, hogy távozzon, és vigye magával néhány alkalmazottját is, mert eljött az ideje a váltásnak.”

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
16 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
22 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik