Labdarúgás: Manchesterben folytathatja a gólpasszkirály

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.08. 12:25
Angol lapértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Manchester Citynél folytathatja pályafutását Kevin De Bruyne, a Wolfsburg szélsője.

A hírek szerint az angol élvonal második helyén záró együttes 40 millió fontot sem sajnálna a belga játékosért, aki a 2014–2015-ös idényben 21 gólpasszt osztott ki, ezzel pedig az európai topligák legkiemelkedőbbjeként tevékenykedett – ráadásul a Bundesliga négy fordulóval rövidebb is a riválisoknál.

A 23 éves futballista számára nem lenne újdonság a szigetország légköre, hiszen korábban a Chelsea igazolt játékosa volt, mielőtt tavaly januárban Németországba szerződött, ahol Német Kupát nyert a Wolfsburggal, míg a bajnokságban a második helyen zárt a legutóbbi kiírásban.

De Bruyne-t a City mellett a Bayern München és a Paris Saint-Germain is szívesen látná a keretében. Az viszont biztosnak látszik, hogy Olaszországba vagy Oroszországba nem igazol.

„Ha távozom, nincs egyértelmű favoritom, merrefelé folytassam. Az viszont kilencvenöt százalék, hogy nem megyek Oroszországba vagy Olaszországba. Az nem az én játékstílusomnak való. Ugyanakkor Anglia, Spanyolország, Franciaország, de még a Bundesliga is szóba jöhet, ezek a legjobb bajnokságok, rengeteg nagyszerű csapattal. Ezek tetszenének nekem” – mondta De Bruyne.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
18 órája

RB Leipzig: szárnyakat adnak a tehetségnek és a költségvetésnek is 

Német labdarúgás
22 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:01

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57