MU: a Realból erősítenének; Lukaku lehet a Mandzukic-pótló

Vágólapra másolva!
2015.06.18. 09:37
Spanyol lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United Raphaël Varane-nal erősítené meg keretét.

A „vörös ördögök” és a Real Madrid között David de Geáról zajló egyeztetés váratlan fordulatot vett a lap szerint a napokban, amikor az angol együttes képviselői megkérdezték, hogy egyébként Raphaël Varane eladó-e.

A manchesteriek régóta szeretnék szerződtetni a fiatal francia hátvédet, akiért tekintélyes summát is készek lennének átutalni, ugyanakkor a Real hajthatatlannak bizonyul.

Az angol klub mindenesetre készen áll, hogy lecsapjon a 21-szeres francia válogatott futballistára, ha továbbra sem tudja stabilizálni a helyét a madridiaknál, és ezért a távozás mellett dönt.

Hír az angolokkal kapcsolatban, hogy az Everton csatára, Romelu Lukaku érkezhet, ha nem sikerül egyezségre jutni Mario Mandzukiccsal.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35
Ezek is érdekelhetik