Anglia: a Fradi korábbi szélsője a Nottsban folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.07. 16:48
null
Julian Jenner egy évre aláírt a Notts Countyhoz (Fotó: nottscountyfc.co.uk)
A Ferencváros korábbi szélsője, Julian Jenner az angol negyedosztályú labdarúgó-bajnokság rajtjára készülő Notts Countyban folytatja a pályafutását. A 32 éves holland szélső egyéves szerződést kötött Ricardo Moniz csapatával.

 

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Ricardo Moniz által irányított, a harmadosztályból a szezon végén búcsúzó együttesnél már a felkészülési időszak elején felvetődött a holland szélső neve, aki terveinek megfelelően csatlakozott az alapozást megkezdő kerethez.

Nem sokkal később angol sajtóértesülésekre hivatkozva megírtuk, hogy Jenner alá is írhat az angol harmadosztályból kieső csapathoz, a feltételezések pedig valóra váltak.

A Ferencváros és a Diósgyőr korábbi játékosa azóta mindenben megegyezett a Notts County vezetőségével, és az orvosi vizsgálatokon is átesett.

A 31 éves szélső 2012 és 2014 között a Ferencvárosban játszott, tavaly nyáron edzői állást kapott a holland élvonalbeli Vitesse-nél, majd az ősz folyamán váratlanul visszatért a pályára, amikor elkötelezte magát a diósgyőriekhez. A DVTK-ban hat mérkőzésen összesen 165 percet játszott az NB I-ben, ám a szezon végén szerződést bontott a klubbal.

Jenner egyéves szerződést írt alá az angol negyedosztály rajtjára készülő Notts Countyval.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
12 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08