PL: Falcao a Chelsea-ben! Így reagált az internet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.04. 11:04
null
Falcao a Chelsea-ben! (Forrás: Chelsea)
Radamel Falcao pocsékul sikerült manchesteri szezonja után a 2015–2016-os idényben is marad a Premier League-ben, egy évre kölcsönben a bajnoki címvédő Chelsea csatára lesz az egykor szebb napokat megélő kolumbiai.

A 2014 nyarán a Monacótól kölcsönben a Manchester Unitedhoz kerülő Falcao Louis van Gaal irányítása alatt nem találta a formáját, 29 meccsen mindössze 4 gólt szerzett. A „Tigris” válogatott mezben, a 2015-ös Copa Américán sem tudta elcsendesíteni a kritikusait, négy mérkőzésen gólja és momentuma sem igazán volt. A (Chelsea-)szurkolók vegyes érzelmekkel fogadták a péntek délutáni bejelentést.

José Mourinho, a londoni csapat menedzsere korábban úgy nyilatkozott: „Tudom, hogyan érhetné el (Falcao – a szerk.) újra azt a szintet, amit az Atlético Madridban mutatott.”

Pontosan ez a Chelsea új csatárával kapcsolatos legfontosabb kérdés: madridi, portói vagy manchesteri arcát mutatja majd a Stamford Bridge-en?

A portugál mester magabiztos, de nézzük, hogyan reagáltak a drukkerek a közösségi oldalakon Falcao és a Chelsea közös útjának első napján.

Sokan arra számítanak, hogy Falcao már sosem lesz „a régi”...



Arra, hogy Londonban visszaköszönnek majd azok a fájdalmas esték MU-mezben

A (nem is olyan) „régi" Falcao ilyenekre volt képes

Íme, 2012-ben Atlético-mezben a Chelsea ellen

Azt se felejtsük el, hogy Diego Costa és Falcao újra egy csapatban játszhat

És egy csúnya poén a végére, Louis van Gaal így „köszönte meg” Falcao erőfeszítéseit

Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
1 órája

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
21 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:26

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:01

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39
Ezek is érdekelhetik