Chelsea: kölcsönadták a 3 millió euróért vett román tinit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.30. 17:31
A Chelsea egy évre kölcsönadta a belga élvonalban újonc Royal Mouscron-Péruwelznek a nyár elején 3 millió euróért vett román válogatott labdarúgót, a 18 éves Cristian Maneát.

A jobbhátvéd fiatal kora ellenére már alapembernek számított a Viitorulban az előző idényben, és nem volt még 17 éves, amikor bemutatkozhatott a román válogatottban.

A Gheorghe Hagi akadémiájáról kikerülő játékos vélhetően kevés lehetőséget kapott volna a londoniaknál, akik így a kölcsönadás mellett döntöttek. Könnyű dolga persze a belga együttesben sem lesz, amelynek ő a huszadik (!) nyári szerzeménye, ráadásul rajta kívül három jobb oldali védő is van már a keretben. Az együttes ráadásul két döntetlennel és négy vereséggel, mínusz hatos gólkülönbséggel egyelőre az utolsó helyen áll a bajnokságban.

Manea jelenleg nem tagja annak a román válogatott keretnek, amelynek legközelebb szeptember 4-én Budapesten lesz jelenése a soron következő Eb-selejtezőn.

Legfrissebb hírek

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Golovin Vlagyimir: Olyan, mintha kétszer kellett volna ezt megnyernünk

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Siti Beáta: Ha el akarja érni céljait a válogatott, akkor nyerni kell Románia ellen

Kézilabda
2025.12.03. 13:09

Lex Novák – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.12.02. 23:57

Presztízspárharc – Szendrei Zoltán jegyzete

Kézilabda
2025.12.02. 23:50

Romániában állítják: az újpesti Duarte Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 14:26

Nyolcvanhat százalékos (!) svájci kapusteljesítmény a női kézi-vb-n, dugó miatti csúszás után román siker a horvátok ellen

Kézilabda
2025.11.27. 19:56
Ezek is érdekelhetik