Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2026.11.07. 20:03
null
Késely Ajna nagy csatában lett országos bajnok 800 gyorson (Fotó: Czinege Melinda, archív)
Hatalmas küzdelmet, pontosabban hajrát hozott a női 800 gyors a kaposvári ob záró napján: Késely Ajna 11 századdal előzte meg Jackl Vivient.

Gyümölcsözőnek tűnik a kooperáció: ahogyan a kaposvári rövid pályás országos bajnokság első napján megírtuk, Késely Ajnát a versenyen Virth Balázs „kísérgette – ennek kapcsán az Európa-bajnok úszó a záró napon annyit elárult, szüksége volt arra, hogy nagyobb csapatban készüljön, így Kovács Ottó edzővel csatlakoztak a Virth-csoporthoz. 

A megoldás jónak tűnik („Amit az elmúlt öt hétben össze tudtam kaparni, azt összekapartam, és egy jó eredmény született belőle.”), hiszen Késely mind a három „hosszú gyorsot” megnyerte (és még négyszáz vegyesen is szerzett egy ezüstöt), szombaton 800-on vívott öldöklő csatát Jackl Viviennel. Már a táv második felében, még inkább az utolsó százon, mert az első négyszáz enyhén szólva is felejtősre sikeredett…

Na, de a vége!

Nyolcszázon kevésbé megszokott, kifejezetten szoros „befutót” hozott a döntő: Késely 11 századdal volt gyorsabb Jacklnál.

Hasonló küzdelemre számítottunk férfi 100 vegyesen is, aztán ugyan a vízben jött is a nagy csata Zombori Gábor és Jászó Ádám között, s bár a célban még előbbi ünnepelhetett, öröme nem tartott sokáig, hiszen szabálytalan forduló miatt utóbb kizárták, így a pécsi fiú nyakába került a bajnoki arany. 

„Jó csata volt ez Gáborral. Számítottunk arra, hogy így lesz, vártuk már, hogy eldöntsük, melyikünk a jobb. Nehéz erre válaszolni ez után a döntő után, Gábor kicsit előbb ért be, de közbeszóltak a versenybírók, így én lettem a bajnok. Elfogadom az eredményt, örülök neki, de lesznek még nagy meccseink Gáborral, ebben biztos vagyok” – mondta Jászó Ádám. 

„Lassan jönnek a nyugdíjas évek” – Márton Richárd ezzel a felütéssel zárta a kaposvári ob-t, a záró napon egy száz pillangón behúzott győzelemmel. Az augusztusi Eb-n 200 pillangón ezüstérmes, amúgy szintén Virth-tanítvány egy októberi influenza és mellette vállfájdalom után két arannyal (2 pillangó) zárt Kaposváron. 

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR 
Férfiak
800 m gyors. Országos bajnok: Kárpáti Máté (UTE, edző: Magyarovits Zoltán, Szántó István) 7:42.93, 2. Hartmann Máté (Pécsi Sportiskola) 7:45.85, 3. Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) 7:46.67
200 m hát. Ob: Antal Dávid (Bátori Sárkány ÚE, e: Kaliba Viktor, Stefánia Licska) 1:52.64, 2. Kovács Benedek (FTC) 1:52.96, 3. Rácz Zsombor (BVSC-Zugló) 1:54.47

50 m mell. Ob: Horváth Dávid (Kőbánya SC, e: KSC edzői kollektíva) 26.97, 2. Dikácz Bence (Komáromi Úszóklub SE) 27.07, 3. Merész Bence (BHSE) 27.23
100 m pillangó. Ob: Márton Richárd (BHSE, e: Virth Balázs) 51.14, 2. Antal Dávid 52.20, 3. Kocsu Anton (Uni-Győri Úszó Sportegyesület) 52.50
100 m vegyes. Ob: Jászó Ádám (Pécsi Sportiskola) 53.09, 2. Holló Balázs (Békafütty Egri Úszó Klub) 53.93, 3. Németh Kolos (Pécsi Sportiskola) 56.37
4x200 m gyorsváltó. Ob: FTC (Takács Botond, Kreisz Bálint, Grandpierre Krisztián, Németh Nándor) 7:11.03, 2. BVSC-Zugló (Rácz, Mészáros, Biben, Török) 7:15.90, 3. Uni-Győri Úszó Sportegyesület (Takács D., Pannonhalmi, Takács M., Kocsu) 7:16.05
Nők
800 m gyors. Ob: Késely Ajna (BVSC-Zugló, e: Virth Balázs, Kovács Ottó) 8:23.68, 2. Jackl Vivien (BHSE) 8:23.79, 3. Szabó Lilla (Debreceni Sportcentrum SI) 8:31.05
200 m hát. Ob: Szabó-Feltóthy Eszter (BVSC-Zugló, e: Nagy Péter) 2:06.49, 2. Szilágyi Gerda (Stamina TKSA) 2:06.63, 3. Kokas Fanni (Jövő SC) 2:08.21

50 m mell. Ob: Fángli Henrietta (Uni-Győri Úszó Sportegyesület, e: Petrov Árpád, Petrov Iván, Balog Gábor, Giczi Mátyás) 31.14, 2. Zsebők Laura (Vasas SC9 31.45, 3. Péter Virág (UNI Győri Úszó Sportegyesület) 31.51

100 m pillangó. Ob: Ugrai Panna (BVSC-Zugló, e: Máté Hunor) 58.29, 2. Szokol Szonja (Iron Swim SE) 59.04, 3. Rékasi Zsuzsanna (Bálinti Úszó Egyesület) 59.12


100 m vegyes. Ob: Ugrai Panna 1:00.21, 2. Rékasi Eszter (Bálinti Úszó Egyesület) 1:02.18, 3. Kokas Fanni (Jövő SC) 1:02.42
4x200 m gyorsváltó. Ob: BVSC-Zugló (e: Békési Eszter, Szabó-Feltóthy Eszter, Késely Ajna, Ugrai Panna) 7:58.28, 2. FTC (Tombor, Bencsics, Kömöz, Orbán) 8:09.10, 3. Debreceni Sportcentrum SI (Csoba, Balogh V., Kinczel, Szabó L.) 8:10.41

 

Legfrissebb hírek

Rajt-cél győzelem Márton Richárdtól 200 pillangón az ob második napján

Úszás
2026.11.05. 19:32

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
2026.11.04. 19:25

Márton Richárd: Ne vakargassa a fejét az edzőm!

Úszás
2026.08.19. 11:47

Vida Mátéban régóta érlelődött a visszavonulás gondolata; Márton Richárd sokakat meglepett

E-újság
2026.08.18. 23:40

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
2026.08.15. 20:39

Márton Richárd: Újra álmodhatok az olimpiai döntőről

Úszás
2026.08.15. 19:13

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
2026.08.14. 20:30

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
2026.08.14. 12:28