PL: 3 probléma volt az új igazolással – az egyik Borat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.20. 09:22
Hosszú hónapokig tartó huzavona után a Newcastle labdarúgócsapata szerdán bejelentette: megszerezte a Marseille francia szélsőjét, Florian Thauvint. A „szarkák” új támadója épp hogy kitette a lábát a repülőből, máris belekötöttek az angolok.

Thauvin érkezéséről hosszú hónapok óta cikkezett a brit sajtó, sokáig azonban úgy tűnt, a fekete-fehérek lecsúsznak a francia futball egyik legnagyobb tehetségének kikiáltott szélsőről.

Szerdán aztán a semmiből jött a bejelentés: a játékos hamarosan részt vesz az orvosi vizsgálatokon, és aláír a St James’ Parkban. Így is lett.

Thauvint nagyon várták a „szarkák”, minden lépését figyelték, így természetesen arról is videó készült, ahogy landolt Newcastle-ben.

Igen ám, de a riválisok ebben is megtalálták a hibát – szám szerint hármat is.

1. Thauvin a világ legkisebb repülőgépén jött, csoda, hogy egyáltalán kifért az ajtón.
2. Fogalma sincs, hová érkezett, a kezében napszemüveg van.
3. Az ügynöke Borat.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
11 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
13 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24