Arsenal: Gabriel nem úszta meg eltiltás nélkül a Costa-affért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.25. 18:33
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal védőjét, Gabriel Paulistát egy mérkőzésre eltiltotta az Angol Labdarúgó-szövetség (FA), miután a Chelsea elleni találkozón sportemberhez méltatlanul viselkedett a pályán.

Mint ismert, a kékek elleni bajnoki mérkőzésen Gabriel összetűzésbe keveredett Diego Costával, tette következtében Mike Dean játékvezető kiállította. A brazil védő piros lapját a napokban eltörölte a szövetség – mely ugyanakkor egy másik incidensért eltiltotta Diego Costát –, azonban Gabriel ellen nem megfelelő, sportemberhez méltatlan magatartás miatt új vizsgálat indult. A védő kiállítását követően sportszerűtlenül viselkedett, és nem akarta elhagyni a pályát.Gabriel összetűzésbe keveredett Diego Costával, tette következtében Mike Dean játékvezető kiállította. A brazil védő piros lapját a napokban eltörölte a szövetség – mely ugyanakkor egy másik incidensért eltiltotta Diego Costát –, azonban Gabriel ellen nem megfelelő, sportemberhez méltatlan magatartás miatt új vizsgálat indult. A védő kiállítását követően sportszerűtlenül viselkedett, és nem akarta elhagyni a pályát.

A játékos személyes meghallgatása után a fegyelmi bizottság egy mérkőzésre szóló eltiltást, továbbá tízezer font pénzbírságot szabott ki a brazil védőre, aki így kihagyni kényszerül a Leicester City elleni összecsapást.

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
9 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
11 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
15 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
18 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
20 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik