Chelsea: „Diego Costa szeret sokat csalni, de azért jó srác!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.21. 16:20
null
Diego Costa ellen nem leányálom játszani (Fotó: Action Images)
Diego Costa továbbra is a kritikák kereszttüzében áll, miután az Arsenal elleni bajnokin előbb Laurent Koscielnyt legyintette kétszer is arcon, majd Gabriel tarkóján helyezett el szolid karmolásnyomokat.

 

Míg a spanyol támadó megúszta figyelmeztetés nélkül, addig Gabriel egy visszarúgásért piros lappal bűnhődött, a Chelsea pedig végül 2–0-ra megnyerte a kilenc emberrel záró Arsenal elleni derbit.

Az Arsenalnál szóvá tették, hogy Diego Costának kellett volna bűnhődnie, erről pedig „kékek” francia hátvédjét, Kurt Zoumát is faggatták – de ő nem éppen úgy reagált, ahogy azt egy csapattárstól várta volna az ember.

„Nem lepődtünk meg [az Arsenal reakcióján], mert ismerjük Diegót. Mindenki ismeri Diegót, és ez a srác szeret sokat csalni, és kivenni az ellenfelet a meccséből – idézik Kurt Zouma BeIN Sportnak adott nyilatkozatát az angol lapok. – Ez történt a meccsen, de ő egy igazán jó srác. Büszkék vagyunk arra, hogy van nekünk, ahogyan a többi játékosunkra is, és örülünk, hogy sikerült megnyernünk ezt a meccset.”

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05

De Bruyne a kritikusoknak: Nem tudom, mit vártok, én ez vagyok

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 14:45