Man. City: Biztos vagyok benne, megnyerjük a BL-t – Pellegrini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.28. 09:41
null
Gyülekeznek a felhők Pellegrini feje fölött, a menedzser azonban nem aggódik (Fotó: AFP)
Manuel Pellegrini, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City menedzsere biztos benne, hogy csapata megnyeri a Bajnokok Ligáját.

A Manchester City a legjobb 16 között búcsúzott el az előző két BL-idénytől, az előtte lévő két szezonban pedig a csoportból sem sikerült továbbjutnia. Most sem kezdte jól szereplését az európai kupaporondon, hiszen 2–1-es vereséget szenvedett a Juventustól. Pellegrini ennek ellenére bizakodó.

„Ez nagyon fiatal csapat, ha összehasonlítjuk a Barcelonával, a Real Madriddal, a Bayern Münchennel vagy a Juventusszal – mondta Pellegrini. – Fiatalabbak vagyunk, mint azok az együttesek, amelyek Bajnokok Ligáját nyertek az előző tíz évben.”

„A mi csapatunk csak az előző néhány évben érkezett meg az európai élmezőnybe, és idényről idényre fejlődik. Biztos vagyok benne, hogy meghatározó csapat leszünk, amely megnyeri a Bajnokok Ligáját.”

Nemcsak a BL-ben, a Premier League-ben sem remekel mostanában a City, amely a hétvégén 4–1-es vereséget szenvedett a Tottenham Hotspurtől, így a városi rivális United megelőzte Sergio Agüeróékat, és az élre állt.

Legfrissebb hírek

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 10:06

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Maresca győzelemmel debütált: a hajrában fordított a City Tóth Alexék ellen

Angol labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49