Chelsea: Mourinho lemond, de csak akkor, ha ez bekövetkezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.05. 14:32
null
A szezonban eddig hatástalan Mourinho mágiája (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának portugál menedzsere a szakadék szélén táncol, ám azt stílusosan teszi. A londoni együttes vezetősége kiállt a szakember mellett.

 

 

„Egy: nem fogok megfutamodni. Kettő: ha a klub meg akar szabadulni tőlem, akkor ki kell, hogy rúgjanak, mert én nem fogok kibújni a felelősség alól, nem hagyom el a csapatomat” – mondta José Mourinho a szombaton elszenvedett újabb vereség után.

A „Special One” a hétvégén újra tisztázni akarta a dolgokat és mivel megint a lemondásáról kérdezték, hát erről beszélt.

„Menjenek oda a játékosaimhoz és kérdezzék meg, bíznak-e bennem. Ha azt mondják, nem, azonnal besétálok a vezetőséghez és átnyújtom a felmondólevelem. Ellenkező esetben eszem ágában sincs távozni” – mondta a portugál menedzser, aki mellett kiállt a vezetőség.

„A klub egyértelművé akarja tenni, hogy José továbbra is teljes bizalmunkat élvezi – áll a Chelsea közleményében. – Ahogy José is mondta, az együttes nem szerepel jól, fejlődnie kell. Ennek ellenére hisszük, hogy a megfelelő menedzser ül a kispadon, képes lesz arra, hogy helyrehozza az eddigi hibákat és újra sikeressé tegye a csapatot.”

„Sok jó játékosunk van a keretben, és nálunk van a legjobb edző, aki mellett kiállunk. Ha valaki tud minket rángatni ebből a gödörből, akkor az José Mourinho” – nyilatkozta a csapatkapitány John Terry.

A Chelsea nyolc forduló után két győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel a Premier League tabellájának 16. helyén áll, előnye négy pont a kiesőzónában lévő Aston Villa előtt.

 

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11