Liverpool: itt a vége, Brendan Rodgers távozik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.04. 19:31
null
Brendan Rodgers távozik a Liverpool éléről (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli Liverpool hivatalos honlapján közölte, távozik Brendan Rodgers menedzser.

A Liverpool nem sokkal az Everton elleni 1–1-re végződő városi derbi után közleményben jelezte, Brendan Rodgers menedzser távozik posztjáról, miután a klub azonnali hatállyal felbontotta szerződését.

Az északír szakember 2012 júniusában ült le a Liverpool kispadjára, s második idényében kevéssel maradt alul a bajnoki címért folytatott harcban. A Liverpool közleményében megköszönte Rodgers munkáját, s megkezdte a keresést az utód után.

Rodgers 166 tétmeccsen irányította a Liverpoolt, a gárda ebből 83-at megnyert. A mostani bajnokságban nyolc meccsből csak háromszor nyert az együttes.

A brit sajtó hetek óta cikkezett Rodgers távozásáról, s a pletykák szerint Jürgen Klopp az első számú jelölt a kispadra.

A mostani PL-szezonban Rodgers a második menedzser, aki távozik: a Sunderlandet irányító Dick Advocaat ugyancsak ma szakított klubjával.

„A Liverpool Football Club bejelenti, hogy azonnali hatállyal megszüntette Brendan Rodgers szerződését, a menedzser távozik. Az új menedzser kinevezésének folyamatát megkezdtük" – kezdte közleményét a Liverpool. A tulajdonosok nevében John W. Henry szignálta a közleményt, amelyet a klubvezetésből Tom Werner és Mike Gordon írt alá.

„Szeretnénk kifejezésünkre juttatni köszönetünket Brendan Rodgersnek a klubnak tett szolgálataiért, hálánkat kemény munkájáért és elkötelezettségéért. Edzősége alatt csodálatos pillanatokat is megélhettünk, és biztosak vagyunk benne, hogy még hosszú pályafutás áll előtte. Nehéz döntést hoztunk meg, de úgy véljük, ez mozdít előre minket, esélyt ad ambícióink kiteljesítésére és sikerek elérésére. Elkezdtük keresni az új menedzsert, reméljük, hamarosan ki is nevezhetjük" – így a „búcsúlevél.”

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36