PL: Undorító, gusztustalan! Elég a fociból! – Yaya Touré

2015.10.19. 12:49
null
Yaya Touré kiborult (Fotó: Reuters)
Yaya Tourénál, a Manchester City labdarúgócsapatának klasszisánál elszakadt a cérna. Az elefántcsontparti elmondása szerint hosszú évek óta tűri az angol sajtó „kegyetlenségét”, most azonban úgy érezte, ideje kitálalni.

 

„Néhány héttel ezelőtt az »újrakezdésről« és »tiszta lapról« olvastam, mellette a nevemmel. Mégis miről beszélünk? Második lettem a Premier League-ben a Manchester Cityvel, játszottam az Afrika-kupán, rúgtam tizenkét gólt. Majd’ két hónapig nem játszhattam sérülés miatt, erre azzal jönnek, hogy nem rúgok elég gólt. Megérthetik, miért érzek már undort. Ha rosszul megy, az angolok újságírók zaklatnak, ha jól játszom, senkit sem érdekel” – fakadt ki a L’Equipe hasábjain Yaya Touré.

„Mindig megtalálják az újságírók azokat az apróságokat, amikkel az őrületbe kergetnek. Gyakran érzem, már nem vagyok boldog. Nagyon gyakran. Az afrikai játékosok teljesen mások, szeretjük, ha dicsérnek minket, ha jól játszunk, itt viszont csak a hiba számít. Mikor Angliába szerződtem először arról írtak, hogy meg fogom ölni itt a focit. A béremmel persze lehet foglalkozni, meg a magánéletemmel, más úgysem érdekel senkit… Kinevettek ezek a szörnyetegek, azt mondták, úgyis elbukok. Mikor bizonyítottam, csendben maradtak. Undorító ez az egész! Évekig tűrtem, most azonban úgy éreztem, elég! Elegem van a futballból…” – bukott ki az elefántcsontparti.

A 32 esztendős Yaya Tourét 2017 nyaráig köti szerződése a Manchester Cityhez, ám ezután könnyen lehet, hogy a középpályás nem tölti ki kontraktusát.

Legfrissebb hírek

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32