PL: A szurkolókat kérdezzék erről! – Louis van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.24. 11:01
A Premier League vasárnapi rangadóján (15.05 óra, tv: Digi Sport1) a tabella harmadik helyen álló Manchester United az éllovas Manchester Cityt fogadja. Louis van Gaal, a hazaiak menedzsere szerint felesleges esélyességről beszélni a találkozó előtt, de az tény, hogy a City egyelőre jobban áll.

„Összehasonlítva a Manchester Cityvel, két ponttal vagyunk lemaradva. Elsők voltunk a táblázaton, de kikaptunk az Arsenaltól. Ezen a meccsen kiderül, tudunk-e fejlődni. Több játékos van a keretben, mint az előző szezonban, több fiatal is, előre kell lépnünk. De azt csak az idény végén tudjuk megállapítani, hogy csökkent-e a hátrányunk a versenytársakhoz képest” – magyarázta Louis van Gaal, aki szerint egy rangadó előtt felesleges esélyességről beszélni.Louis van Gaal, aki szerint egy rangadó előtt felesleges esélyességről beszélni.

„Erről kérdezzék a szurkolókat! Szerintem nem fontos, melyik csapat a favorit. Ha a tényeket nézzük, akkor ők az első helyen állnak, míg mi a másodikak vagy harmadikak vagyunk. Pont- és gólkülönbséggel vezetnek, szóval szerintem ők az esélyesek” – tette hozzá a holland menedzser.

A szakember beszélt arról is, milyen újdonságok érték Anthony Martial érkezésével. „Elemeztük a játékát, és ezért vettük meg őt. A kiegyensúlyozottsága meglepett, de a képességei nem jelentenek újdonságot, mert már hosszú ideje tudjuk, mire képes. Ugyanez igaz a többi szerzeményünkre is, ám mindannyiuknak alkalmazkodniuk kell a filozófiánkhoz. Nagy pozitívum, hogy neki ez gyorsan sikerült, de még maradt további lehetősége a fejlődésre. Remekül teljesít, már csak azért is, mert még csupán tizenkilenc éves” – fogalmazott Van Gaal.

Legfrissebb hírek

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
9 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
14 órája

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
17 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34