PL: elsöprő negyedóra, ismét második helyen az Arsenal

2015.10.17. 20:20
null
Az Arsenal játékosai háromszor örülhettek a mérkőzésen (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának szombat esti összecsapásán az Arsenal 3–0-ra nyert a Watford vendégeként.

 

A DÉLUTÁNI MÉRKŐZÉSEKRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Az újonc egy órán keresztül tartotta magát magát az „ágyúsok” ellen, Cazorla passzával Özil került ziccerbe, és bár becsúszva szerelték, a labda pont Alexis Sánchez elé került, aki az ötös bal sarkáról a rövid felsőbe lőtt (0–1).

Alexis Sánchez a klubbeli és a válogatott meccseket is figyelembe véve sorozatban a hatodik összecsapásán talált be, ezeken tízszer rezgette meg az ellenfelek hálóját.

És ha egy üzlet beindul, a 68. percben a nem sokkal korábban beálló Olivier Giroud is eredményes tudott lenni, Özil ezúttal valódi gólpasszt jegyzett, szépen tálalt a francia támadó elé, aki a léc alá lőtt (0–2).

A 74. percben pedig véget ért Aaron Ramsey vesszőfutása is, a walesi játékos a 27. kapura lövéséből szerezte meg az első gólját a PL-idényben Bellerín gólpasszát követően (0–3).

Az Arsenal sima sikerével visszavette a második helyet a tabellán, a Watford számára pedig továbbra sem az október a kedvenc hónap: a tizedik PL-meccsét játszotta a tizedik hónapban, négy döntetlen mellett pedig ez már a hatodik veresége volt.

PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ

Watford–Arsenal 0–3 (A. Sánchez 62., Giroud 68., Ramsey 74.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 9 7 – 2 24–8 +16 21
2. Arsenal 9 6 1 2 16–7 +9 19
3. Manchester United 9 6 1 2 15–8 +7 19
4. West Ham 9 5 2 2 20–12 +8 17
5. Leicester City 9 4 4 1 19–17 +2 16
6. Crystal Palace 9 5 – 4 12–10 +2 15
7. Tottenham 9 3 5 1 11–7 +4 14
8. Southampton 9 3 4 2 15–12 +3 13
9. Everton 9 3 4 2 12–11 +1 13
10. Liverpool 9 3 4 2 8–10 –2 13
11. Chelsea 9 3 2 4 14–17 –3 11
12. West Bromwich Albion 9 3 2 4 7–11 –4 11
13. Swansea 8 2 4 2 10–10 0 10
14. Watford 9 2 4 3 6–10 –4 10
15. Norwich City 8 2 3 3 12–14 –2 9
16. Stoke City 8 2 3 3 8–10 –2 9
17. Bournemouth 9 2 2 5 11–17 –6 8
18. Aston Villa 9 1 1 7 8–15 –7 4
19. Sunderland 9 – 3 6 8–19 –11 3
20. Newcastle 8 – 3 5 6–17 –11 3
Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
11 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
13 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00