PL: összesen 70 ezer fontra büntették az Arsenalt és a Chelsea-t

MTI MTIMTI MTI
2015.10.08. 20:54
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) összesen 70 ezer fontra (29.7 millió forint) büntette a Chelsea és az Arsenal csapatát a két együttes szeptemberi bajnoki mérkőzésén történt incidens miatt.

Az FA fegyelmi bizottságának döntése alapján a büntetésből 40 ezer fontot a Chelsea-nek, 30 ezret pedig az Arsenalnak kell fizetnie.

A szeptember 19-én rendezett meccs első félidejének hajrájában Diego Costa, a Chelsea csatára Laurent Koscielnyvel, az Arsenal védőjével keveredett összetűzésbe, a támadó megütötte és ellökte a francia hátvédet, akinek Gabriel Paulista sietett a védelmére. A két futballista lökdöste egymást, majd miután egyaránt sárga lapot kaptak, szóban folytatták párbajukat, melynek végén a bíró kiállította Gabrielt. Az ítéletet követően kisebb tömegjelenet alakult ki a pályán, majd lassan megnyugodtak a kedélyek.

A fegyelmi bizottság később Gabriel piros lapját visszavonta, Diego Costát pedig három mérkőzésre eltiltotta, majd az Arsenal védőjét is egy találkozóra büntette, amiért kiállítása után nem hagyta el azonnal a játékteret.

Az összecsapást a Chelsea nyerte meg 2–0-ra.

Legfrissebb hírek

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:05

A Sporting edzője az Arsenalról: Három-négy hatalmas lehetőségünk volt, nekik egy sem

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:30

A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 22:58

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:41

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
2026.04.07. 11:31

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 07:06
Ezek is érdekelhetik