Liverpool: újabb német kapus került Klopp látókörébe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.12. 06:53
Jürgen Klopp, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere a német élvonalbeli 1. FC Köln fiatal kapusára, Timo Hornra vetette ki hálóját – számolt be róla a sportal.de.

A Liverpool – utóbbi időben egyre többet kritizált – első számú kapusa, a 16-szoros belga válogatott Simon Mignolet mellett a Ligakupa-mérkőzéseken rendre jó teljesítményt nyújtó Bogdán Ádám is Jürgen Klopp rendelkezésére áll, azonban úgy tűnik, a német szakember új kapust szeretne igazolni.

A múlt héten már felvetődött Marc-André ter Stegen esetleges szerződtetése a Barcelonából, most azonban úgy tűnik, hogy Klopp egy másik német kapussal képzeli el a jövőt Liverpoolban.

A kiszemelt nem más, mint a Köln mindössze 22 éves német kapusa, Timo Horn, aki fiatal kora ellenére már 65 másodosztályú és 45 élvonalbeli találkozón van túl. Emellett az U15-től kezdve az U21-es korosztályig az összes német utánpótlás-válogatottban is szerepelt.

Horn szerződése 2019 nyaráig érvényes a Kölnnél, de a hírek szerint hatmillió fontért hajlandó lenne megválni tőle a német klub.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38