Chelsea: Fabregas és Hazard buktatta meg Mourinhót?

MTI MTIMTI MTI
2015.12.19. 13:06
null
Mourinhót Hazard miatt rúgták ki? (Fotó: AFP)
Az NBC Sports értesülése szerint a két kiváló középpályás, a spanyol Cesc Fabregas és a belga Eden Hazard vitte a főszerepet José Mourinho megbuktatásában. Mourinhót csütörtökön menesztette a menedzseri posztról az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Chelsea.


Az 52 éves portugál trénert az sem mentette meg, hogy a londoniak történetének ő a legeredményesebb edzője, mivel ebben a bajnoki szezonban hihetetlen mélyrepülést hajtott végre csapata. Az eddigi 16 fordulóban kilencszer kapott ki a Chelsea, és egy ponttal előzi meg a tabellán a már kiesést jelentő, 18. helyen álló Norwich Cityt.

Az NBC saját forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy Fabregas és Hazard házon belül rendre bírálta Mourinho edzésmódszereit, munkastílusát. Állítólag Hazard kilátásba helyezte, hogy ha Mourinho marad, akkor ő az idény végén távozik, méghozzá a Real Madridhoz.

Közben a Sky Sports azt adta hírül, hogy Mourinho nem tervez pihenőt, hanem mielőbb folytatná edzői tevékenységét. A portugál tréner egyik ügynöke beszélt erről, aki úgy fogalmazott, hogy Mourinhónak „nincs szüksége szabadságra”.

Legfrissebb hírek

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
15 órája

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Következhet José Mourinho budapesti BL-építkezése

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 09:42