Liverpool: a brazil gólvágó csak 70 millió euróért érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.30. 14:42
A Sahtar Doneck ügyvezető igazgatója szerint a Liverpool lemondhat Alex Teixeira szerződtetéséről, hacsak nem hajlandó nagyon mélyen a zsebébe nyúlni.

A 26 éves brazil támadó félelmetes formában szerepel a szezonban, 15 bajnoki mérkőzésen 22 gólt szerzett, együttese pedig harcban áll az Európa-ligában, és természetesen szeretné megnyerni az ukrán bajnoki címet is.

A „vörösök” 32 millió eurót, további 4 milliót bónuszokban ajánlottak fel Teixeiráért, de az ukrán csapat ezt kevesellte.

„A Liverpool megállt 32 millió eurónál, valamint 4 millió euró bónusznál. Ez az utolsó ajánlat, amit bejelentettek. Az az álláspontunk, hogy most nem akarjuk eladni Teixeirát, nyárig nem válunk meg egyetlen játékosunktól sem. Jó eredményeket kell elérnünk az Európa-ligában és az ukrán bajnokságban. Az idény végén leülünk tárgyalni” – mondta Szerhij Palkin, a csapat ügyvezető igazgatója.

„Teixeira kivásárlási ára 70 millió euró. Ha valaki hajlandó ezt kifizetni, az álljon elő, mutassa magát. Az edzünk azt akarja, hogy maradjon a szezon végéig. Tartanunk kell magunkat a közös tervünkhöz.”

Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Isztambuli döntetlennel tért vissza a Roma a BL-be; iksz a PSV–Sahtaron is

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 20:45

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58